A fogság évei

Olbitz Ferenc 1926-ban született Budapesten. A négy polgári elvégzése után vegyészgyakornokként kezdett el dolgozni, majd 1943-ban szülei elektroműszerész-inasnak adták. 1944 őszén, a nyilas uralom idején előbb Budapesten osztották be honvédelmi munkára, majd sorstársaival együtt a nyugati határszélre került, ahonnan 1945 tavaszán kalandos körülmények között tért haza. 1945. május 25-én a megszálló szovjet hatóságok letartóztatták, Ausztriába szállították, ahol egy szovjet katonai bíróság – mintegy negyedórás tárgyalást követően – 15 évi javító-nevelő munkára ítélte. A hírhedt Vorkuta környéki lágerekben raboskodott, többször is csak az orvosok szakértő beavatkozása mentette meg az életét. 1953 novemberében szabadult – betegen, csontsoványan. Felépülését követően nyugdíjba vonulásáig a Kőfaragó és Épületszobrászipari Vállalatnál dolgozott. 2012-ben hunyt el. A fogságban töltött évekről a diktatúra évtizedeiben szinte semmit sem osztott meg környezetével, neki és sorstársainak is hallgatást parancsoltak. Ez a lelki szorítás a rendszerváltozás után is csak lassan engedett, a hallgatás falát nehezen törték át az emlékek. Memoárját a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emléke előtt tisztelgő sorozatában tárja a nagyközönség elé.