A magyar díszítő motívumokról

Ha szép hazánknak bérces felvidékére vet utazgató kedved vagy turista sorsodnak jó csillaga, nem egyszer nyílik alkalmad gyönyörködnöd, különösen a régi udvarházaknál, azokban a bíborvörös vagy pázsitzöld selyemszállal és nehéz aranyhímmel díszes régi kézimunkákban, párnahaj-végeken vagy terítő széleken, melyeket anyáról leányra, kézről-kézre adva őriznek hagyományos kegyelettel, mutogatnak ősi büszkeséggel a családbeliek, s épp úgy megtalálod az ily terítőket a templomok régiségei közt, mint Úrasztala terítőket, sőt a templomok szent edényein, kelyhein is, a kehely kosarán, gombján vagy talpának formás kitöltéseiben is gyönyörködhetel ugyanazokban a régi virágokban. A gyöngéd tündérujjak, melyek azokat a pompázatos régi magyar kézimunkákat hímezték, rég elporladtak a tűnő idő avatag századaiban. Azok a művészi mesterek is rég eltűntek, akik az aranykehely kosarán, talpán ama sodronyból szőtt girlandokat, virágokat ragyogó zománckitöltéssel ékesítették. De a régi virágok megmaradtak, vonalaik művészi s magyaros játékában, selyem vagy zománc színeiknek pompájában most is gyönyörködünk. Becsüljük is meg e selyem-, e zománcmustrákat, régi magyar ornamentikánknak ez ékességeit, e nemzeti kincseket.