Összekapaszkodva zuhanni

„Lefekvéskor, telefon helyett. Olyan szövegeket szerettem volna írni, amik néha megmelengetik, vagy legalább óvó kezekkel fogják körbe egy kicsit az olvasó szívét. Megeshet, hogy közben össze is szorítják azt a bizonyos szívet – ez történhet ügyetlenségből, vagy csak a dolgok természetéből fakadólag, de ez talán nem baj. Azt hiszem, ilyen embernek lenni és embernek lenni ugyan nehéz, de mindig érdekes - és többnyire jó” – mondja első novelláskötetéről a szerző. A személyes intimitástól a társadalmi sorskérdésekig terjedő spektrumon helyezkednek el a szövegek. Hangulataik is sokfélék: a kétségbeeséstől a groteszk szarkazmuson és a frivol humoron át a beletörődés elégikusságáig és tovább – a szolidaritásig, a szeretetteli humánumig. A létezés különböző szintjein érzékelhető gyarlóságaink érdeklik, elénk tárja rendszereink romlását, köz- és magánerkölcseink sötét foltjait. A társadalmi szintű krízisek és az egyéni csődhelyzetek mellett fontosnak tartja, hogy kiutakat mutasson: egy kinyújtott kéz, egy segítségkérés vagy egy túlvilági újrakezdés esélye, a nem emberi világba menekített emberség vigasza, az elengedés, a felülemelkedés gesztusai segíthetnek át minket ebben az idegen, ijesztő és ellenséges világban a Németországban élő, de Magyarországtól soha el nem szakadt író szerint ezekben a 21. századi egypercesekben.

Konokul keresi a méltóság megőrzésének lehetőségét, miközben csúszunk, zuhanunk, együtt, összekapaszkodva.